Tanácsadóink

Várnai MyrtillVárnai Myrtill
klinikai szakpszichológus

 

Régóta foglalkozik alternatív gyógymódokkal. Ez nem azt jelenti, hogy a hagyományos módszereket elveti. Tapasztalatai alapján a hagyományos gyógymódok egyénre szabva, és kiegészítve alternatív módszerekkel sikeresek. Az emberi lélek (psziché) nagyon érzékeny terület, foglalkozni kell vele, a gyógyszer nem lehet a végső megoldás. Myrtill nem vet el rögtön egy módszert, csak azért mert mások tudományosan még nem ismerték el. Folyamatosan képzi magát, egymással ötvözve alkalmazza a tanultakat, ám eredményei talán leginkább mégis annak köszönhetőek, hogy nyitott, elhivatott és megértő. Képes súlyos mélyponton lévő embereket is visszaterelni a boldogabb élet felé.

Mi laikusok csak döbbenten állunk, amikor egyik nap valaki a kapualj rejtekéből, remegve és szemlesütve, halott arccal beállít hozzá, majd pár nap múlva vidáman szórakozik valahol, élvezve az emberek társaságát és a napfényt.

panikcentrum.hu


Bogdán IstvánBogdán István
Vas Megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke
rendezvényszervező

 

Régóta segít másoknak fogyasztói érdekeik érvényesítésében. Mi nem is igazán gondolunk bele, hogy a fogyasztóvédelem mennyire fontos egészségünk és környezetünk szempontjából. Nemcsak egy-egy hibás termékről van szó, hanem gyermekeink jövőjéről.

A hagyományőrzés szívügye, ezért hozta létre weboldalát, mely egyre népszerűbb, köszönhetően annak is, hogy azon bárki bemutatkozhat aki tevékenyen őrzi hagyományainkat. Csodálatos embereket, tevékenységeket és termékeket ismerhetünk meg.

A mai világban egyre inkább felértékelődnek azon rendezvények, ahol az emberek személyesen találkozhatnak és beszélgethetnek. Az Internet nem helyettesítheti a személyes találkozások varázsát.

hagyományőrzés.eu


Zettisch LászlóZettisch László
Fényközpont Alapítvány Elnöke
kommunikációs tanácsadó

 

Az emberi kapcsolatok – legyenek azok magán jellegűek, munkaügyiek, vagy társadalmiak – alapja a kommunikáció. Életünk során a legtöbb probléma forrása ennek nem megfelelő alkalmazása. Súlyos pszichés problémák előzhetőek meg, de a vállalatok legnagyobb gondjainak forrása is itt gyökerezik.

Már az Internet megjelenése előtt kommunikációszervezéssel foglalkozott, majd a világháló megjelenése óta kutatja annak ez emberi kapcsolatokra való hatását. Az Internet lehetőség, de egyben veszély is. Meg kell tanulni együtt élni vele!

kommunikáció.eu


Zettisch LászlóMentés

Mentés

Mentés

Mentés